Titi Bag – A Kedvenc Táskám

Majdnek egy éven keresztül gondolkodtam, hogy hogyan tudnám csökkenteni a táskák számát a gardróbomban.

Mint minden nőnek, nekem is volt egy csomó táskám. MErt az egyik elég nagy a papíroknak, a másik csinos és megy az egyik ruhámhoz, valamelyik pedig kényelmes.

Szóval az évek alatt felhalmozódott egy csomó táska.
Kaptam őket, vagy azért vettem, mert reménykedtem benne, hogy kényelmesebb, vagy jobban tudok bele pakolni, mint az eddigiekbe.

Aztán találtam egy kistáskát, ami iszonyat király volt. Kényelmes, mindig mindent megtaláltam benne, ment az összes ruhámhoz..
Egy dolog kellett volna még, hogy egy kicsit nagyobb legyen.

Szakadásig hordtam a kistáskát.

Aztán jött az ötle. Mi lenne, ha lene egy ilyen táskám, csak egy kicsit nagyobb?
Mi lenne, ha valakivel csináltatnék egy ilyet?
Szóval körülnéztem az interneten.

Elhatároztam, hogy a régi táskákat eladom, felhasználom másra vagy adomány boltba viszem.

Egy dologban biztos voltam. Hogy bőrből szereném, ha készülne.
Tudum, tudom.Cruelty-free, meg vegán, meg ilyenek.
De egy dologban biztos voltam. Nem akarok kétévente venni egy táskát, ami utána elszakad, szétfoszlik, stb.
És ígya környezetet sem terhelem annyira, és a fast fashiont sem támogatom többé.

Sokat keresgélte, mire megtaláltam a megfelelő embert.

? Aztán egyszer csak szembe jött velem Titi Leather Crafting weboldala. ?

Bartyik Kata készítette a táskám.
Egy nagyon kedven és hihetetlenül türelmes nő.?

Segített kitalálni, hogyan lehetnea táska nagyobb, kényelmesebb,mint a pici mása. És a legfontosabb, hogy hogyan legyen  „Szofi-álló”.❤
Minden szakadását és vonalát megvizsgálta a kistáskámnak, hogy lássa, hogy nyúztam a legtöbbet.

Már több mint egy éve használom az új táskám. Gyönyörű, időtálló és nagyon kényelmes.
Azóta nem hordok más táskát.
És nagyon szeretem!

Nagyon hasznos és soha sem akarom lecserélni.


A szokásos női probléma (és a sok táska) eltűnt.
Ésnincs többé egy egész univerzum a táskámban, amiben soha semit sem találok meg..❤❤

Minden a hajamról – Fél éve nem mostam meg a hajam samponnal!

Fél éve nem mosom kemikáliával.

Ciki téma következik?

Töredezés, Korpa.. kiirthatatlanul, amióta a városban élek.

Valahol párhuzamot vontam fejben, de sokan csak legyintettek, ha ezt a gyanút megosztottam.

Bennem megmaradt a gyanú, hogy bizony lehet köze sok mindennek ehhez, főleg  városi létnek.

(Ha csak a végeredmény érdekel, tekerj le a „Végre vége!” címig.)

Kudarc és kudarc:

Először persze egyszerű samponcserével próbálkoztam, az igaz, hogy alább hagyott a korpásodás, de nem szűnt meg.

Erősebb samponról váltottam kíméletesebb samponra. Nem jött be.
Természetes pakolással száraz fejbőrre, mert zsírosodni viszont nem annyira zsírosodott. Nem jött be.

Utána néztem. Máhogy szárítottam. De semmi. Csak kudarc.

Aztán jött a baba sampon (nem a márka, hanem a babáknak szánt bármilyen sampon), ha a babáknak jó, nekem is jó lesz, gondoltam.
Egy cseppet úgy tűnt, hogy javult, de még nem volt siker.

Aztán ment a kísérletezés. Mivan, ha hetente egyszer mosom, és mi van ha kétnaponta? Mostam így, mostam úgy, hogy hátha valami változik.

Már majdnem!

Aztán jött a homeopátia, és a gyógynövények.
Tojás és sör… igen tojás és sör. Először azt hittem, hogy büdös lesz a hajam, vagy ilyesmi, de kifejezetten jól működött.

Remekül megoldotta a problémát.

Aztán tavaly nyáron jöttem rá még valamire.

Amikor a tengerhez mentünk nyaralni, egy picit aggódtam. Nem szeretek nagy csomagokkal utazni és több megálló volt a másfélhetes utazás.

Így lemondtam a nagy tubus samponról és csak egy keveset vittem magammal.

Az egész nyaralás alatt nem is használtam, mert állandóan a tengerben voltunk.

És láss csodát. A sós víztől nem korpásodtam be.
Natúr tengervíz mosta, szél és hőség szárította a hajam.
Tisztavolt, szép,dealényeg, hogy eltűnt a korpa! ❤

Végül is megszületett a diagnózis. Hiperérzékeny a fejbőröm mindenre, ami nem teljesen 100%-ban természetes.

Végre vége!

A több év tortúra, több féle samponok végigpróbálgatása után, már csak 100% természetes anyagokat használok.
És a plusz egy dolog, amire még rájöttem:
A csapvizet sem bírja a fejbőröm.

Na és hogy ezt hogy oldom meg?…

Recept ami nekem bevállt:

Ezt követem már fél éve, és azt kell hogy mondjam, hogy nem bántam meg!

1-2 Hetente (mert hogy a samponokról való leszokás után, elég hetetnte mosnom a hajam):
Csapvizet himalájai vagy tengeri sóval kikeverem. Hagyom állni és ezzel mosom és öblítek.

Havonta (nem mindig szükséges havonta, az állapotától függ):
Tojást és sört keverek össze és ezzel pakolást készítek. Sós vízzel mosom és öblítem.
(Azt hittem, hogy büdös lesz tőle a hajam, amikor először próbáltam, de a sós vizes öblítés utána nem marad szag, a hajam pedig fényes tőle.)

Alkalomszerűen:
A „nincs időm se kedvem hajatmosni” napokon pedig egy pici hintőport maszírozok a tövekbe. Szőrkefével fésülöm ki, így gyönyörű és puha a hajam tőle.

Mivel szőke vagyok így nem lesz „lisztes” a fejem a hintőportól, csak egy fél árnyalattal szőkébbnek tűnik. Nem porzik, nem hagy nyomot és nem korpásodom.

Lehet kapni már színtelen szárazsampont is (barnahajúaknak hintőpor helyett), de nem akartam próbálkozni vele, mert a legtöbb nem természetes anyagot nem bírja a fejbőröm.

Heti egyszer, kétszer:
Töredezett hajvégre Cickafark krém (Adamo) és sima babaolaj vagy olivaolaj (Csak a haj végére kb 3-4 cmen)

A fél év alatt erősebbnek, fényesebbnek ézem a hajam.
Vagy gyorsabban nől, vagy nem töredezik annyit, mert brutál hosszúra nőtt az elmúlt fél évben.

Ezt onnan tudom, hogy 2016 eleje óta szerettem volna visszanöveszteni hosszúra a hajam.
Akkor épp vállig ért.
2016 óta kb. 15-17cm-t nőtt. Ebből sok letöredezett, vagy vágni kellett miatta.
2019-ben (2019 január óta követem a fent leírtakat) pedig 10-12cm-t nőtt, és nem kellett vágni.

Akárkinek mondom, hogy fél éve nem mosom a hajam samponnal, nem hiszi el. Rácsodálkoznak, vagy méregetnek .

Hagy osszak meg még pár érdekességet, háha te is ezzel küzdesz.

Vidéki eső vs. Fővárosi eső

Miután helyrejött a fejem érdekes dolgokat figyeltem meg.

Amikor vidéken áztam meg, nem korpásodtam, szépen megszárat a halyam és semmi sem történt vele.

Ahányszor a fővárosban ázok meg egy zápor alatt, (és itt nem arra kell gondolni, hogy csuorm vizes leszek, csak egy picit esőt kap a hajam) száradás után beindul a korpásodás.

Csapvíz vs. Ásványvíz  vs. Sós víz
A csapvíz, mint már feljebb írtam, szintém kikezdi a fejbőröm.
Az árványvíztől nincs korpa, de ezt nem annyira preferálom, a sok müanyag palack miat.
A sós vízben (tengervíz, vagy otthon kikevert) találtam meg a tökéletes megoldást. Minimális hulladék és tökéletes tőle a hajam.

 

Több évnyi szenvedés és próbálkozás után végre sikerült rájönni, hogy mi jó a hajamnak és a szervezetemnek.

Hihetelenül jó érzes! ❤ Pláne, hogy nem hullik a hó a hajamból… 😊

Hátrány:

Macerásabb így, mintha csak zuhany mellett gyorsan megmosnám, mert rá kell készülni.
Előre ki kel keverni.
Plusz egy nagy müanyag bödönt (se vödörnek nem nevezném, se kelesztőtálnak) használok a kikeveréshez, és a tojásos téma tunám azt még ki is kell mosni.

Előny:

Korpásodás megszűnt, kamillás hintőporral nagyon jó illatú a haj.
Nem kell olyan gyakran mosni.
Azt hiszem gyorsabban nől a hajam, vagy csak kevesebbet töredezik.
Nem jár annyi hulladékkal, mint a samponos dobozok.
Erősebb és fényesebb a hajam.
És még sorolhatnám…

Remélem tudtam neked is segíteni, ha te is ezzel küzdesz!
Ha tetszett a féléves teszt, vagy még akad kérdésed, küld el nekem!

Nekem nem ezt mondták kiskoromban…..

Nem szoktam ilyen szélsőséget tartalmat megosztani, de ez a videó nagyon sziven ütött.

Először nem mertem végig nézni, de belevágtam.
Bőgve, zokogva, dühösen és kiábrándultan, de végignéztem.

Egy jó ideje próbálok változtatni az életmódomon, hogy minden olyan terméket, ételt, szólakozást… vagyis mindent kizárjak az életemből, ami ezt segíti elő. Igyekszem tájékoztatni, kedvességgel és türelemmel az ismerőseimet is. De most, ahogy végignéztem a videót, ismét elfogott a keserűség.

Mérhetetlen dühöt érzek. Újra és újra ugyan azért, ahányszor előkerül a téma, hogy „miért nem akarok húst enni?”.

Mert nekem ezt kiskoromban senki sem mondta.
Soha senki sem mondta, hogy a boci nem mosolyogva adja a tejet, mint a reklámban. És nem is úgy, ahogy mi falun szokva voltunk hozzá.
Hogy a tehén csak akkor ad tejet, ha borja van, és csak annyit vesznek eltőle, hogy szép egészséges borja legyen, és sokáig tartják a tejéért.

Dühös vagyok, és mérhetetlenül kiábrándult és szomorú, hogy csak pár évvel ezelőtt hívták fel rá a figyelmem.

Mert egy álomvilágban élünk, színes reklámokban hazudnak nekünk és elhisszük.
Elhittem.
Elhittem azt is, hogy az angóra fonal jó. Finom, puha.
És elhitettem magammal, hogy nincs semmi baj, mert biztosan mindenki szereti az állatokat.

Nálunk ismerősöknek van otthon angóra nyuszi. Szeretik, gondozzák, és a gondos fésülgetés után, (amit a nyuszi nagyon szeret) nekünk szokták adni a kifésült szőrt. Ezt pedig táborozó gyerekekkel szoktuk megfonni kézzel, fonalnak.

És dühös vagyok, mert évekig elhittem, hogy biztosan az iparban is így működik.
Vagyis inkább nem gondoltam bele, hogy hogyan működik, mert nem ígynőttem fel, és sokáig senki sem mondta el.

És dühös vagyok magamra, és mindenkire, dühös vagyok a gazdaságra és a pénzéhes emberekre.
Azt hiszem, csak azokra nem tudok dühös lenni, akik még nem tudják, akikhez még nem jutott el.
Mert ők sem így tanulták, sohasem látták és sohasem gondolták volna ezt.
Mindazt, ami most történik.

Amikor én gyerek voltam nekem ezt senki sem mondta.
És most nem tudom, hogy ha lesz gyerekem, hogyan fogom elmondani, vagy nem elmondani, hogy miért nem iszunk tejet a boltból, vagy miért nem veszünk sonkát.

Látom a híreket, hogy valami megmozdult, hogy egyre többen próbálnak minél kevesebb szenvedést okozni a bolygónak és az állatoknak.
És mozdul.
Lassan, de mozdul.
Azt hiszem jelenleg ti/ők tarjátok bennem a lelket!

!!!!!!!!!!!!!!!!
Kérlek a videót csak akkor nézd meg, ha úgy érzed, hogy felkészültél rá.
Ne nézd meg, ha szeretnéd a mindennapjaidat ugyan úgy élni, gondtalanul és lelkiismeret furdalás nélkül.
Ne nézd meg, ha nem akarsz kiábrándulni abból, amiben eddig éltél.
És legfőképp akkor ne nézdmeg, ha nem bírod a vér látványát és a halált.
!!!!!!!!!!!!!!!!!

Megnézni ajánlott minden olyan embernek, aki eddig nem értette, hogy miért igyekszem ennek a támogatása nélkül élni a mindennapjaimat.
Azoknak, akiket érdekel, hogy mit esznek és az honnan kerül elő.
Vagy annak, aki eddig nem tudott mivel érvelni mások számára, mert csak hallott róla, vagy olvasott róla, de még nem látta.

És mégegyszer:
Csak saját feleősségre nézd meg a videót!

Ugyan így átszövi a mindennapjaimat, hogy gyerekkoromban nem mondták, hogy a globális felmelegedés a mindennapjaink része lesz felnőttkorunkban. Mert ők sem tudták, de nem erről meséltek.
És hihetetlen félelemmel és keserűséggel tölt el, hogy nem tudom mit hoz a jövő, és nem tudom, hogy lesz e egyáltalán élhető jövő.

Mit hova dobj – Szelektív hulladékgyűjtés okosan

Bevallom őszintén, hogy amég nem jártam utána, addig nem is gondoltam volna, hogy ennyi minden végezheti a szelektív szemetesben.?
Valahogy meg volt a másoktól tanult minta, hogy a papír, meg a müanyagos palack…. Aztán a többi megszokásból ment a szemétbe…?

Mi már jó ideje az alábbi táblázat alapján szelektálunk, de sokszor hallom, hogy mások is annyira bizonytalanok ebben, mint amilyen én voltam pár éve.

Ezért megosztom veletek. ?
Én egy példányban ki is nyomtattam és a kukák fölé van ragasztva otthon, hogy a vendégek és a családtagok is lássák, hogy mi hova kerülhet 😉

Ami viszont fontos még!
* Minden kaja maradékos dolgot érdemes átöblateni, vagy letörölni.
* A müanyag palackok és kartondobozos italok kupakját ne csavard vissza. ezzel könnyíted a feldolgozó üzem munkáját.

 

Ha tudnád még folytatni a listát más fontos dologgal, akkor írdmeg nekem! ?

Menstruációs kehely – Az meg mi a fene?

Pár éve már találkoztam a menstruációs kehellyel.

Akkor azt gondoltam hogy
„Mi van? Ezeknek elmentek otthonról! Mi ez a hülyeség?” 

Aztán ahogy egyre többször jött szembe, a „Zero Waste”, úgy jöttek szembe a mosható betétek és társai.

Motoszkált a gondolat, hogy mi van ha ez mégis valami „korszakalkotó megoldás”?

Ahogy egyre jobban kezdtem odafigyelni magamra,
az egészségemre és a környezetre is, találtam egy youtube csatornát.

Ez itt nem reklám, csak ajánló! ?

Ez a Hormonmentes Jankától. Olyan dolgokról beszél, amiről minden nőnek tudnia kéne. Olyan „tabukat” feszeget, amiknek nem szabadna tabunak lennie, így rögtön megszerettem!

Általában a női ismerőseimmel való beszélgetések kapcsán rá szoktam döbbenni,
hogy így is többet tudok az átlagnál az ilyen kényes témákról,
de Janka tudott újat és hasznosat tanítani nekem.

Aztán megnéztem Janka (akkor épp új) videóját a erről a kehelyről.

Nem akarom leírni a működését, sem tukmálni,
hogy márpedig ez jó és mindenkinek ez kell.

Nézzétek meg a videót ha érdekel.  Janka nagyszerűen elmondja a lényeget!

Én csak arról számolnék be, hogy nekem milyen
tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban.

Szóval a sok gondolkodás és nézelődés után eldöntöttem,
hogy 
lehet hogy kipróbálom. ?

Janka videója viszont megerősített abban, hogy ne csak „lehet, hogy kiróbálom” legyen ebből.

Számoltam egyet:
Egy hónap egy csomag betét. Durván. Plussz, minusz.
Az kb 600 Ft. Egy évre az már 7 – 8 ezer Ft.
Szóval egy éves betétadag árából lehet venni egy ilyen kelyhet.

Gondolkodtam, megvettem, aztán csak nézegettem egy ideig és szoktam a gondolatot.
Elvégre lassan két évtizede havi rutin a betét.

Most pedig az első két nap élményéről számolnék be röviden, pironkodva, szégyellősen.  ❤

De úgy gondolom, hogy a nőknek (a nőkkel) beszélniük kell erről.

A fertőtlenítés lépés könnyen ment, Janka videójában erről részletesen tájékozódhattok.

Az első nap azért nagyon szkeptikusan és óvatosan még egy betétet is mellékeltem, de a meglepő tapasztalat az volt, hogy 12 órán át tökéletesen működött.

A felhelyezéssel volt némi fennakadás. Először az jutott eszembe, hogy mégis hogy a frászkarikába működik ez az izé, és mit és hogyan kéne?

De aztán csak sikerült.

Hölgyeim, aki tampont használ rendszeresen, annak nagy előnye van ebben! 

Második nap már a felhelyezés is könnyebben ment, jobban fogalmazva kevésbé (aú) kellemetlenül.

A „levétel/kivétel” pedig meglepően könnyen ment.
Nem részletezem miért, de elsőre zuhany alatt tessék próbálkozni!

Második napon vagyok túl. 

Nem szivárog, légmentesen zár, nem kényelmetlen.
Sőtt nem is érezni, hogy létezik. Vagy hogy ott van, ahol…

A mai napot azzal a nagyszerű érzéssel záratam, hogy inentől nincs tabu! 
Nincs többé kihagyott wellness, nincs kihagyott uszoda!
Bármilyen túrára el tudok menni a „hagyjálbékén” napokon is!
Nincstöbbé cikis betét vagy tamponcsere napközben.

De a legfontosabb dolog! Minden nő életében előfordult már (vagy elő fog), hogy bizony nem számít a rutin, az odafigyelés. A rohanó élet, a „csak még egy kérdés” úton a mosdó felé, vagy bármi miatt bizony félremaszatol vagy félre folyik.
(És ha nincs szerencséje az embernek, pont akkor van rajta világos ruha, stb. Stb. )
Azt hiszem ezt a problémát nem kell ecsetelni.

Most épp fellelkesültem! Nem csak elégedett vagyok, de valami felemelő plussz szabadságot is érzek! ❤

Vicces, de két nap után egyszerűen nem értem,
hogy eddig ezt miért nem találta fel valaki?
Vagy hogy eddig miért nem használtam ezt! ?