Beküldve:

Így neveld az Avokádód!

Többen is kérdeztétek, hogy hogy nevelem az Avokádócskáim, és milyen tippjeim vannak számotokra.

Ma már van egy csomó kis avokádó fácskám.

De hogyan kezdődött? Miért kezdtem el őket nevelgetni?

A válasz egyszerű. Egyszer eldugtam az egyik magját, mert sajnáltam kidobni.
Aztán teltek múltak a hónapok és egyszer csak kinőtt valami furcsa az egyik balkonládából.
Nézegettem, hogy mi lehet az, de nem jöttem rá.

Aztán gondosan locsolgattam, és megnőtt. Akkor jöttem rá, hogy mi is ő, amikor átültettem és kibukkant a magja egy része.
Azóta lelkesen nevelgetem őket. majdnem 2 év alatt ugyan nem sok avokádót ettem meg, de minden magot elültettem.

Voltak kudarcok és örömök, és az első avokádófámon tapasztaltam ki mindent, ami a többieknél jól jött.

Ebben a videóban foglaltam nektek össze, hogy milyen problémákba ütköztem és mi a megoldás rá.

Gyakorlati tippek:

Beküldve:

Madársóska – Ehető növények

A madársóska tápláló ehető gyomnövény.

A madársóska az egyik kedvenc ehető vadnövényem. Sóska íze van, és reggeli salátában is felhasználhatod.
Az egész országban megtalálható.

Ha nyitva tartod a szemed, mindenütt megtalálhatod.

A madársóska latin neve oxalis.
Sok különféle fajta létezik. Néhányuknak fehér virágai vannak, másoknak sárga vagy rózsaszínűek.
Magyarországon szabadon a sárgák fordulnak elő leggyakrabban.

A madársóska magas C-vitamin-tartalommal rendelkezik, szintén tartalmaz A-vitamint, és szintén magas oxálsavval rendelkezik.?

Szeretem csak úgy magában is megenni. És ez az egyik kedvenc saláta-összetevőm.
Mind a levelek, mind a virágok ehetőek.?

Sőtt, New Yorkban az egyik puccos étteremben salátába teszik. Itthon pedig gyomként tekintünk rá. ?
Az édesített madársóskából pedig teát is készítenek. Azt mondják, hogy olyan íze van, mint a limonádé.
Még nem próbáltam, de biztosan ki fogom.
Egyesek pedig sörkészítésben használják fel ízesítéshez.

Hogyan lehet azonosítani?

Három szív alakú levele van. Mivel mindegyik száron három levél van, ezért néha összekeverik a lóherevel.☘
Minden levélnek van egy középső gyűrődése.☘
A levelek általában zöldek.☘

De ha biztosra akarsz menni, akkor Google -> Madársóska ?

Beküldve:

Mumus – Rákdiagnózis

Mumusnál 3 éve diagnosztizálták a rákot.

Azóta túlvagyunk 3 műtéten. Minden műtét előtt nagyon izgultam és nem voltam benne biztos, hogy érdemes belemenni.
De minden műtét után, a lábadozás után jobban lett.

Egy ember esetében nem kérdés. Ha megbetegszik, akkor is meg kell próbálni mindenféle módszert.
Ilyenkor senki sem mondja, hogy “nem rossz neki?”, „minek megkínozni” vagy hogy “tényleg megéri?”

Amikor szóbakerül, hogy műtétre megyünk,mert emlődaganata volt a cicának, akkor ezeketa kérdéseket szinte mindig megkapom.
Neki nem jár a gyógyulás? A hosszú élet? A törődés?Mi a jobb? Az onkológus? Vagy jobb, ha elaltatják?

Jelenleg együtt küzdünk a rákkal, nap mint nap.

Mumus mostmár 15 és fél éve van velem.
Életerős és vidám cica. Máramennyire a mácskák vidámak.
Mufurc és kutakodó, sokszor gyanakvó, de mindemellett játékos és nagyon tud szeretni.

Amikor először jártunk az onkológián, nem is hitték elelsőre,hogy Mumus már ennyi idős.

Amikor megjött a szövettan, összetörve éreztem magam.
Sírtam és nem értettem, hogy miért történik ez.
Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek.

De végigvettük a lehetőségeket, és a harc mellett döntöttem.
Az első műtétje után csak feküdtem mellette napokig.
Hallgattam ahogy lélegzik, minden apró mozdulatát figyeltem.
A műtét előtt már lassabb volt, de ezt betudtam a korának.
Morcosabb és fáradékonyabb volt, de erről is azt gondoltam, hogy “hiszen ez egy öreg cica”.
De a műtét után, amikor már teljesen meggyógyult a seb, megint jól volt, fiatalos, éreterős, rosszalkodós cica lett újra.

Itt már tudtam, hogy a rák kezdte elvenni az erelyét.
Aztán észrevettem egy újabb csomót a hasfalán.
Akkor megint féltem és nagyon rosszul érintett, hogy lassan hozzá kell szokni a gondolathoz, hogy a cica, aki 12 éves koromtól velem van, lassan itt fog hagyni engem.
Figyelgettem a csomót és egy év után már elég nagy lett ahhoz, hogy újabb műtét következzen.

Az orvosok hihetetlenül kedvesek és segítőkészek voltak.
Jó hír volt, hogy nem képzett áttétet. A második műtét utáni szövettan is megerősítette, hogy nincs áttét. Egyszerűen csak korból adodóan hajlamos lett erre.

A második műtét után ugyan az történt. A lábadozás után sokkal jobban volt. Szaladgált, játszott és mindenbe belemászott mint régen.

De a gondolat ott volt. Hogy nem tudom mennyi ideig van még jól. Száz meg száz fényképet készítettem. Minden apró pillanatot megragadtam, amikor odabújt, vagy játszani lehetett vele. Minden nap összepuszilgatom és és magamba szívom az illatát, mert nem akarom, hogy később vegyem észre, hogy ezeket a pillanatokat már nem kapom vissza.

Aztán az onkológián kötöttünk ki.
Amíg minden rendben van, azt hiszi az ember, hogy minden ráér. Hogy, annyi időnk van még, és csak halogatunk mindent, mert hiszen „lesz még lehetőség rá”, “majd holnap”.
De amikor a doktornő kimondta, hogy ez bizony beférkőzte magát a mindennapjainkba, megtanultam minden percet értékelni, minden együtt töltött percet.
És megtanultam, hogy amit igazán szeret az ember, az számít. Nincs idő, mindig, mindent addig kell megtenni, megélni, ameddig lehet.

Sokan mondták, hogy: „altasd el”, “mire jó a műtét”.
Azt hiszem nem értik, hogy nem csak “egy állat” nekem.

Ők sem akarnák, hogy más döntsön arról, hogy mikor van vége, és nem akarom elvennia szép napjait, amit még boldgoan tölthet.

Most kapja a gyógyszert. Most minden rendben van.

És nézem ahogy felugrik az ágyra és dorombolva elnyúlik rajta. Nézem ahogy felurgik az ölembe, felmegy az asztalra, végigszagolgat mindent és megpróbál ráfeküdni a laptopra, hogy csak vele foglalkozzak.
Most jól van és ez a lényeg.
Nézem, ahogy dorombolva az ölembe fekszi, ahogy játszik.

És csendben visszanyelem a könnyeimet,mert nem tudom meddig lesz még jól, de az tudom, hogy ott leszek  mellette a végéig.

 

Beküldve:

Végre tényleg itt a tavasz

Végre itt a tavasz.? Visszavonhatatlanul.
Az apró méhek megjelentek.
A virágok kinyíltak.
Minden egyre zöldebb.

Kimentünk a kertbe a hétvégén.
És megint találtam egy négylevelű lóheret. ?
Remélem szerencsét fog hozni nekem. ?

Már alig vártam, hogy igazán jó idő legyen.
Néhány diót szedtünk tavaly ősszel.?
Nagy kosárral vitték a mókusokhoz.
A kert végén élnek, és nagyon ritkán feljönnek az erkélyre.

Ilyenkor tavasszal már találnak ételt, de jó, ha van egy kis nasi.

Beküldve:

4 Hangszer, amibe rögtön beleszerettem!

Van az az érzés, hogy “le kell ülnöm a zongorához”.
Aztán van amikor akkor jön rám, amikor nem otthon vagyok és persze egy zongora sincs a közelben ?

Viszont mindig is szerettem volna mást is megtanulni.
Tanulni valami mást, vagy olyat, ami zsebben is elfér.

Hát most megmutatom nektek, hogy melyik hangszerekkel estem teljesen szerelembe! ?

1. Hangdrum

A hangja valami varázslatos, biztosan nehéz megtanulni, de megéri.
Persze horror áron van, így ezzel sajnos még jó sokáig csak plátói szerelemben leszek.

2 Ocarina

Gyönyörű, már már természetfeletti hangja van. Ha becsukom a szemem esküszöm látom táncolni a szelet.
Olyan mintha egy tündér táncolna, vagy nem is tudom mihe hasonlítani igazán az érzést, de nagyon tetszik.
És a bónusz, hogy elfér a zsebemben.

3 Kalimba

A kalimba szintén “zsebrevágható”.
Beleszerttem a hangjába. Egyszerűen imádni való!

4 Cajon

Szerintem ez egy csodadob ?
Szinte bármilyen ritmust, és hangzást elő leht belőle csalni!
Egyszerűen imádom, akarom!

Úúúúristen! ?

 

És hát a nyálcsorgatás:

Egyszerűen imádom!

Megint van mire spórolni jósokáig, aztán lesz mit tanulni! ?

Beküldve:

Nekem nem ezt mondták kiskoromban…..

Nem szoktam ilyen szélsőséget tartalmat megosztani, de ez a videó nagyon sziven ütött.

Először nem mertem végig nézni, de belevágtam.
Bőgve, zokogva, dühösen és kiábrándultan, de végignéztem.

Egy jó ideje próbálok változtatni az életmódomon, hogy minden olyan terméket, ételt, szólakozást… vagyis mindent kizárjak az életemből, ami ezt segíti elő. Igyekszem tájékoztatni, kedvességgel és türelemmel az ismerőseimet is. De most, ahogy végignéztem a videót, ismét elfogott a keserűség.

Mérhetetlen dühöt érzek. Újra és újra ugyan azért, ahányszor előkerül a téma, hogy “miért nem akarok húst enni?”.

Mert nekem ezt kiskoromban senki sem mondta.
Soha senki sem mondta, hogy a boci nem mosolyogva adja a tejet, mint a reklámban. És nem is úgy, ahogy mi falun szokva voltunk hozzá.
Hogy a tehén csak akkor ad tejet, ha borja van, és csak annyit vesznek eltőle, hogy szép egészséges borja legyen, és sokáig tartják a tejéért.

Dühös vagyok, és mérhetetlenül kiábrándult és szomorú, hogy csak pár évvel ezelőtt hívták fel rá a figyelmem.

Mert egy álomvilágban élünk, színes reklámokban hazudnak nekünk és elhisszük.
Elhittem.
Elhittem azt is, hogy az angóra fonal jó. Finom, puha.
És elhitettem magammal, hogy nincs semmi baj, mert biztosan mindenki szereti az állatokat.

Nálunk ismerősöknek van otthon angóra nyuszi. Szeretik, gondozzák, és a gondos fésülgetés után, (amit a nyuszi nagyon szeret) nekünk szokták adni a kifésült szőrt. Ezt pedig táborozó gyerekekkel szoktuk megfonni kézzel, fonalnak.

És dühös vagyok, mert évekig elhittem, hogy biztosan az iparban is így működik.
Vagyis inkább nem gondoltam bele, hogy hogyan működik, mert nem ígynőttem fel, és sokáig senki sem mondta el.

És dühös vagyok magamra, és mindenkire, dühös vagyok a gazdaságra és a pénzéhes emberekre.
Azt hiszem, csak azokra nem tudok dühös lenni, akik még nem tudják, akikhez még nem jutott el.
Mert ők sem így tanulták, sohasem látták és sohasem gondolták volna ezt.
Mindazt, ami most történik.

Amikor én gyerek voltam nekem ezt senki sem mondta.
És most nem tudom, hogy ha lesz gyerekem, hogyan fogom elmondani, vagy nem elmondani, hogy miért nem iszunk tejet a boltból, vagy miért nem veszünk sonkát.

Látom a híreket, hogy valami megmozdult, hogy egyre többen próbálnak minél kevesebb szenvedést okozni a bolygónak és az állatoknak.
És mozdul.
Lassan, de mozdul.
Azt hiszem jelenleg ti/ők tarjátok bennem a lelket!

!!!!!!!!!!!!!!!!
Kérlek a videót csak akkor nézd meg, ha úgy érzed, hogy felkészültél rá.
Ne nézd meg, ha szeretnéd a mindennapjaidat ugyan úgy élni, gondtalanul és lelkiismeret furdalás nélkül.
Ne nézd meg, ha nem akarsz kiábrándulni abból, amiben eddig éltél.
És legfőképp akkor ne nézdmeg, ha nem bírod a vér látványát és a halált.
!!!!!!!!!!!!!!!!!

Megnézni ajánlott minden olyan embernek, aki eddig nem értette, hogy miért igyekszem ennek a támogatása nélkül élni a mindennapjaimat.
Azoknak, akiket érdekel, hogy mit esznek és az honnan kerül elő.
Vagy annak, aki eddig nem tudott mivel érvelni mások számára, mert csak hallott róla, vagy olvasott róla, de még nem látta.

És mégegyszer:
Csak saját feleősségre nézd meg a videót!

Ugyan így átszövi a mindennapjaimat, hogy gyerekkoromban nem mondták, hogy a globális felmelegedés a mindennapjaink része lesz felnőttkorunkban. Mert ők sem tudták, de nem erről meséltek.
És hihetetlen félelemmel és keserűséggel tölt el, hogy nem tudom mit hoz a jövő, és nem tudom, hogy lesz e egyáltalán élhető jövő.

Beküldve:

Simonka – a mi apró szeretetgombócunk

Meogsztok veletek egy apró történetet egy apró lényről.

Három éve találtunk egy egeret a Lövölde térnél.
Apró kis fehér pompomnak nézett ki.
Csak ott ült, nem szald el.
Szegénykém azt sem udta, hogy hol van.
Az utcai egerek már egészen kis korukban megtanulják, hogyan kell elbújni és észrevétlennek lenni,
de ő csak ült ott hófehéren, megszeppenve.
Gondoltam, valaki biztosan vitte haza kígyó kajának vagy ilyesmi.

Amikor felvettem, zokszó nélkül felült a tenyeremre,
körbeszimatolt, kinyújtózott, majd leült a tenyeremre.
Látszólag teljesen megnyugodott és már nem egy kis gubóként húzta össze magát.
Ott ült a tenyeremben és elkezdte tisztogatni a pofikáját.

Azonnal szereztünk neki egy papírdobozt, amiben kényelmesen haza tudjuk vinni.
Az etét még egy nagy befőttesüvegben töltötte, amit berendeztünk neki,
de már mentek a telefonok, hogy kinek van régi ketrece.
Hát másnapra az egyik barátnőmtől akkor egérpalotát szerztünk neki, mint a Bukingham palota.
Emelettel, futókerékkel, szaladgáló-mászókával.
Ahogy beletettük, rögtön körbeszaladt, megnézett mindent.
Ismerős volt neki a közeg.

Este megmutattam a cicámnak, Mumusnak.
Azt kell tudni róla, hogy egy nagy tudós macska, de nem éppen egy igazi macska.
Mindent megfigyel, megtanul, de nem hajlandó játszani.
Általában én jobban szeretnék játszani vele, mint ő vele.
Se labda, se toll, se madzag nem köti le hosszan.
Hát megmutatam neki.
Ő pedig csak ült a ketrec mellett, megszagolgatta, majd lefeküdt a ketrec mellé.
Nem igazán tekintette ételnek, így meg is nyugodtam.

Hát innentől velünk élt egy egérke.
Simonkának hívtuk. (Szimon, nem Szájmon 😀 )
Teltek a napok, hónapok és szépen nőtt, jól érezte magát, és megtanulta a nevét, meg egy két szót.
Ha ondtuk neki, hogy fussál Simonka, fussál, beszaladt a kerékbe, futott egy kicsit, majd kijöt kérni a jutifalatot.
Mumussal is jól kijöttek. A cica felült néha a ketrec mellé, az egérke odaszaladt, összeszimatoltak.
Mumus néha a farkát is odalógatta a ketrecmellé, Simonka ilyenkor elkezte tisztogatni, majdhogy nem fésülgetni.

Hát két éve ilyenkor búcsúztunk el tőle.
Egy évet élt, pedig még élhetett volna.
Meglepő, de még mindig hiányzik, amikor eszembe jut.
Pedig mondhatnátok, hogy csak egy egér volt.

Két éve ilyenkor az egyik reggel nem akart elkelni.
Nem jött kérni a szokásos jutifalit, nem jött elő a nevére.
Nyúzottnak nézett ki.
Meg is beszéltük, hogy ha nem lesz jobban mire hazamegyünk, akkor keresünk neki valami dokit, aki egérkével is hajlandó foglalkozni.
Ahogy hazaértem az volt az első, hogy megnézzem, hogy van.
A futókerékben feküdt. Ahogy meghallotta a hangom felemelte a fejét, de ezen kívül nem mozdult.
Elővettem egy puha rongyot és kivettem őt. Szépen, lassan, óvatosan.
Csipás volt, hagyta hogy óvatosan kitisztítsam neki.
Megszagolta a kezem, azátn begömbölyödött a tenyeremben lévő puha rongyba.
Nem kérte a vizet, nem kérte az ennivalót.
Ott pihegett a kezemben.
Még próbáltam, hátha kér enni,inni.
Simogattam a buksiját.
De csak ült a kezemben, a kezemhez dugta a kis orrát.

Már elhatároztuk, hogy visszük a dokihoz, próba szerencse.
Nagyjából tíz oerce lehetett a kezemben, amikor ugrott egyet.
Inkább olyan volt, mintha megrázkódna.
Megsimogattam, de látszott, hogy valami baj van.
Leterítettem a kezemből óvatosan a ronggyal együtt.
Összegörnyedt, rángatózott.
Láttam, hogy fáj neki. Tehetetlennek éreztem magam.
Láttam, ahogy már nem lélegzik és a pici szíve is abbahagyta a dobogást.
Nem volt 5 másodperc az egész, fel sem tudtam fogni.
Kitört belőlem a zokogás és csak ültem felette.
Megvárt engem. Nagyon szerettem,azt hiszem ő is szeretett minket.
Kicsi édesem. Annyira sajnálom.

Most ahogy írom, most is potyog a könnyem.
Hihetetlen, hogy egy ilyen apró kis lényt mennyire meg tud szeretni az ember.
Hogy mennyire a hétköznapjai részévé válik, hogy reggel, este foglalkozol vele.
Eddig még sohasem láttam kihunyni az életet egy olyan lényben, akit szeretek.

Becsuktam a kicsi szemét.
Amikor már abba tudtam hagyni a zokogást és valami szelídebb könnypotyogtatássá szelídült,
megnéztük a hasát. Valami baja volt neki belül. Valami kiszakadt, kidurrant, vagy megnőtt.
Egészen addig a napig életvidám volt és nem látszottrajta semmi.
Kék rongyocskába tettük, mintha csak aludna.

És csak az járt a fejemben, hogy legalább ott voltam vele.
Nem volt egyedül.
Még aznap este eltemettük.
Kis szivecskés papírdobozt kapott.
Emlékszem, hogy a kis dobozba úgy helyeztem be, mintha még élne.
Nagyon lassan és óvatosan.
Beültünk az autóba.
Végig úgy fogtam a dobozkát, mintha valami nagyon törékeny lenne.
Azt hiszem még akkor sem igazán akarta felfogni az agyam, hogy mi történt.

Hát eltemettük.
Picit mégácsorogtunk ott.
Sírtam, álltunk, aztán csendben haza mentünk.
Minden évben legalább egyszer elmegyünk arra, és kötünk egy laza masnit a fára, ott ahova temettük.

Furcsa. Mert fájt. Pedig egy évet volt csak velünk.
És milyen kis pici volt. Azt hiszem szeretett engem.
Talált egérke volt. Dobozban jött és dobozban hagyott el minket.
Jó dolga volt. Finomatak kapott és saját birodalma volt.
Boldog egérke volt.
Még mindig emlékszem, ahogy előszaladt, amikor meghallotta nevét.
Emlékszem, ahogy megszagolgatta az ujjam, majd feltámaszkodott a rácsra,
mert ő valami kaját várt az ujjam helyett.
Emlékszem, ahogy futot amikor mondtuk, hogy fussál Simonka.
És szaladt a kis kerekében, feltartott farkincával produkálta magát.
Szerette a hajam. Megpiszkálni, megszagolni, megfésülni.
És szerette a finom falatokat.

Az érdekes az, hogy mennyire megszerettem. Nem gondoltam volna ez előtt.
A gyász fázisok ugyan úgy végigmentek rajtam, mint amikor rokon halt meg.
Azt hiszem nem hiába mondják, hogy a szeretet a legerősebb a világon.

Azt hiszem azért fájt, mert azt hittem még van kétéve velünk, hogy öreg egérkeként kell majd csak búcsúzni tőle.

Remélem tényleg nagyon boldog élete volt.

Beküldve:

Mit hova dobj – Szelektív hulladékgyűjtés okosan

Bevallom őszintén, hogy amég nem jártam utána, addig nem is gondoltam volna, hogy ennyi minden végezheti a szelektív szemetesben.?
Valahogy meg volt a másoktól tanult minta, hogy a papír, meg a müanyagos palack…. Aztán a többi megszokásból ment a szemétbe…?

Mi már jó ideje az alábbi táblázat alapján szelektálunk, de sokszor hallom, hogy mások is annyira bizonytalanok ebben, mint amilyen én voltam pár éve.

Ezért megosztom veletek. ?
Én egy példányban ki is nyomtattam és a kukák fölé van ragasztva otthon, hogy a vendégek és a családtagok is lássák, hogy mi hova kerülhet 😉

Ami viszont fontos még!
* Minden kaja maradékos dolgot érdemes átöblateni, vagy letörölni.
* A müanyag palackok és kartondobozos italok kupakját ne csavard vissza. ezzel könnyíted a feldolgozó üzem munkáját.

 

Ha tudnád még folytatni a listát más fontos dologgal, akkor írdmeg nekem! ?

Beküldve:

Télbúcsúztató

Lassan itt a tavasz.

Minden évben nagyon várom azt, amikor végre egyre melegebb az idő. ?
Amikor érzem a nap erejét, ahogy süt és érzem, ahogy feltöltődöm.

Így a tél vége felé, a tavasz kezdetén mindig eszembe jut, hogy mit szeretek a télben és mit nem.
Minden tavasszal tartok egy apró télbúcsúztatót.
Ilyenkor búcsúzom fejben az ünnepek nyugalmától, a hópelykektől, a téli tájtól, a téli ruhatáramtól és persze a hidegtől.

Imádom az apró pópelyheket, a mintázatukat.   ❄
Szeretem, hogy látni lehet a lehheletünket.

A tél gyönyörű, csak hideg. Elég fázós vagyok, így a réteges öltözködést részesítem előnyben, ami pedig sok lehetőséget ad ruhák terén.
Amikor van időm és lehetőségem, szeretem elkészíteni a ruháimat, amiket megálmodtam.

Eben a kis videóban láthatjátok az egyik ruhát, amit ezen a télen készítettem.  ?
Egykülön bejegyzést is készítek majd a ruhákról nektek.

Ilyentájt már kezdem elpakolni a téli ruhatáram.
Ezek a ruhák hiányoznak a legjobban, amikor végetér a téli hideg. Sajnos ahogy egyre jobb az idő, már kevésbé konfortosak. ?
Ilyenkora téli ruhatáramtól is búcsúzom.

Persze van olyan is, amit nem sírok vissza tavasszal.
Az emberek zárkózottabbak télen, tavasszal pedig mindenkikezd egy kicsit kisimulni és megnyílni.

Ami viszont még tavasszal is tart, azok a betegségek.
Sokszor leszek beteg télen, de főleg tavasszal. Nem igazán szeretem a mértéktelen gyógyszerfogyasztást, így általában a megelőzéssel és a szükséges gyógyszerek melletti gyógynövények felhasználásával próbálok kilábalni ebből.
Egy külön bejegyzésben olvashattok arról, hogy sok év alatt melyik gyógynövények váltak be nekem.

Mindenesetre hihetetlenül várom a tavaszt, a földből előbújó virágokat, a tavaszi illatokat.
Ilyenkor észrevehetően többet mosolyognak az eberek és mindenkinek kezd jobb kedve leni a hosszú tél után.

Nektek melyik a kedvenc évszakotok?

Beküldve:

Életemben nem féltem ennyire

Pénteken műtötték a cicám. Mumusnak hívják és 14 éves.

14 éve velem van. Igazi családtag.

A tavalyi betegséget leszámítva nagyon “fiatalos”, mozgékony és életvidámcicáról van szó.
Tavaly diagnosztizálták emlődaganattal, és minden megtettünk, hogy meggyógyuljon.

Tavaly év elején sajnos egy olyan doktor műtötte, aki nem igazán volt elhivatott (nem írnék nevet, csak ha kéritek privátban), így komoly komplikációk léptek fel a műtét után.

Egy másik doktorhoz, vagyis állatklinikához fordultunk (Őket szívesen megírom, mert nagyon jók! : Juhász Tamás Kisállatrendelő). Ők segítettek a hosszú felépülésben.
Sajnos kiderült, hogy a cicát újra kell műteni, így megint egy hosszú időszak kezdődött, fel kellett készíteni a cica szervezetét a műtétre.

Az altatás volt nagy kockázat, de egy hónapja már jobb vérképe volt a cicának, mint nekem 🙂

A műtétre most pénteken került sor. Nagyon izgultam.
Előtte azt hittem, hogy erős tudok lenni, de aznap minden kiesett a kezemből, és fáztam, mint amikor lázam van.
El sem tudom képzelni, hogy ha gyerekem lesz mennyire fogok izgulni ilyen esetben.

Minden anyuka előtt le a kalappal, aki átment hasonlón a gyerekével.

A sztori végül is happy end. A doktor nagyon precízen járt el, és a cicu most lábadozik. Jó van és jól viselte a műtétet.
Nagyon féltem, hogy elveszítem. És eddig úgy isten igazából soha sem gondoltam bele, hogy mi lesz, ha már nem lesz. Vagy ha lesz nem anyu, a cicám, a párom, a mamám.

Még soha senkit sem veszítettem el, aki ennyire közel állt hozzám, és ezért igazán szerencsésnek érzem magam.