Minden a hajamról – Fél éve nem mostam meg a hajam!

Fél éve nem mosom kemikáliával.

Ciki téma következik😂

Töredezés, Korpa.. kiirthatatlanul, amióta a városban élek.

Valahol párhuzamot vontam fejben, de sokan csak legyintettek, ha ezt a gyanút megosztottam.

Bennem megmaradt a gyanú, hogy bizony lehet köze sok mindennek ehhez, főleg  városi létnek.

(Ha csak a végeredmény érdekel, tekerj le a “Végre vége!” címig.)😉

Kudarc és kudarc:

Először persze egyszerű samponcserével próbálkoztam, az igaz, hogy alább hagyott a korpásodás, de nem szűnt meg.

Erősebb samponról váltottam kíméletesebb samponra. Nem jött be.
Természetes pakolással száraz fejbőrre, mert zsírosodni viszont nem annyira zsírosodott. Nem jött be.

Utána néztem. Máhogy szárítottam. De semmi. Csak kudarc. 😢

Aztán jött a baba sampon (nem a márka, hanem a babáknak sánt bármilyen sampon), ha a babáknak jó, nekem is jó lesz, gondoltam.
Egy cseppet úgy tűnt, hogy javult, de még nem volt siker.

Aztán ment a kísérletezés. Mival ha hetente egyszer mosom, és mi van ha kétnaponta? Mostam így, mostam úgy, hogy hátha valami változik.

Már majdnem!

Aztán jött a homeopátia, és a gyógynövények.
Tojás és sör… igen tojás és sör. Először azt hittem, hogy büdös lesz a hajam, vagy ilyesmi, de kifejezetten jól működött. 😊

Remekül megoldotta a problémát.

Aztán tavaly nyáron jöttem rá még valamire.

Amikor a tengerhez mentünk nyaralni, egy picit aggódtam. Nem szeretek nagy csomagokkal utazni és több megálló volt a másfélhetes utazás.

Így lemondtam a nagy tubus samponról és csak egy keveset vittem magammal.

Az egész nyaralás alatt nem is használtam, mert állandóan a tengerben voltunk.

És láss csodát. A sós víztől nem korpásodtam be.
Natúr tengervíz mosta, szél és hőség szárította a hajam.
Tisztavolt, szép,dealényeg, hogy eltűnt a korpa! ❤

Végül is megszületett a diagnózis. Hiperérzékeny a fejbőröm mindenre, ami nem teljesen 100%-ban természetes.🌿

Végre vége!

A több év tortúra, több féle samponok végigpróbálgatása után, már csak 100% természetes anyagokat használok.
És a plusz egy dolog, amire még rájöttem:
A csapvizet sem bírja a fejbőröm.

Na és hogy ezt hogy oldom meg?…👇

Recept ami nekem bevállt:

Ezt követem már fél éve, és azt kell hogy mondjam, hogy nem bántam meg!

1-2 Hetente (mert hogy a samponokról való leszokás után, elég hetetnte mosnom a hajam):
Csapvizet himalájai vagy tengeri sóval kikeverem. Hagyom állni és ezzel mosom és öblítek.

Havonta (nem mindig szükséges havonta, az állapotától függ):
Tojást és sört keverek össze és ezzel mosom. Sós vízzel öblítem.
(Azt hittem, hogy büdös lesz tőle a hajam, amikor először próbáltam, de a sós vizes öblítés utána nem marad szag, a hajam pedig fényes tőle.)

Alkalomszerűen:
A “nincs időm se kedvem hajatmosni” napokon pedig egy pici hintőport maszírozok a tövekbe. Szőrkefével fésülöm ki, így gyönyörű és puha a hajam tőle.

Mivel szőke vagyok így nem lesz “lisztes” a fejem a hintőportól, csak egy fél árnyalattal szőkébbnek tűnik. Nem porzik, nem hagy nyomot és nem korpásodom.

Lehet kapni már színtelen szárazsampont is (barnahajúaknak hintőpor helyett), de nem akartam próbálkozni vele, mert a legtöbb nem természetes anyagot nem bírja a fejbőröm.

Heti egyszer, kétszer:
Töredezett hajvégre Cickafark krém (Adamo) és sima babaolaj vagy olivaolaj (Csak a haj végére kb 3-4 cmen)

A fél év alatt erősebbnek, fényesebbnek ézem a hajam.
Vagy gyorsabban nől, vagy nem töredezik annyit, mert brutál hosszúra nőtt az elmúlt fél évben.

Ezt onnan tudom, hogy 2016 eleje óta szerettem volna visszanöveszteni hosszúra a hajam.
Akkor épp vállig ért.
2016 óta kb. 15-17cm-t nőtt. Ebből sok letöredezett, vagy vágni kellett miatta.
2019-ben (2019 január óta követem a fent leírtakat) pedig 10-12cm-t nőtt, és nem kellett vágni.

Akárkinek mondom, hogy fél éve nem mosom a hajam samponnal, nem hiszi el 😁 Rácsodálkoznak, vagy méregetnek . 😊

Hagy osszak meg még pár érdekességet, háha te is ezzel küzdesz.

Vidéki eső vs. Fővárosi eső

Miután helyrejött a fejem 😂 érdekes dolgokat figyeltem meg.

Amikor vidéken áztam meg, nem korpásodtam, szépen megszárat a halyam és semmi sem történt vele.

Ahányszor a fővárosban ázok meg egy zápor alatt, (és itt nem arra kell gondolni, hogy csuorm vizes leszek, csak egy picit esőt kap a hajam) száradás után beindul a korpásodás.

Csapvíz vs. Ásványvíz  vs. Sós víz
A csapvíz, mint már feljebb írtam, szintém kikezdi a fejbőröm.
Az árványvíztől nincs korpa, de ezt nem annyira preferálom, a sok müanyag palack miat.
A sós vízben (tengervíz, vagy otthon kikevert) találtam meg a tökéletes megoldást. Minimális hulladék és tökéletes tőle a hajam.

 

Több évnyi szenvedés és próbálkozás után végre sikerült rájönni, hogy mi jó a hajamnak és a szervezetemnek.

Hihetelenül jó érzes! 💕 Pláne, hogy nem hullik a hó a hajamból… 😂

Hátrány:

🙄Macerásabb így, mintha csak zuhany mellett gyorsan megmosnám, mert rá kell készülni.
🙄Előre ki kel keverni.
🙄Plusz egy nagy müanyag bödönt (se vödörnek nem nevezném, se kelesztőtálnak) használok a kikeveréshez, és a tojásos téma tunám azt még ki is kell mosni.

Előny:

🌿Korpásodás megszűnt, kamillás hintőporral nagyon jó illatú a haj.
🌿Nem kell olyan gyakran mosni.
🌿Azt hiszem gyorsabban nől a hajam, vagy csak kevesebbet töredezik.
🌿Nem jár annyi hulladékkal, mint a samponos dobozok.
🌿Erősebb és fényesebb a hajam.
🌿És még sorolhatnám… 😊

Remélem tudtam neked is segíteni, ha te is ezzel küzdesz!
Ha tetszett a féléves teszt, vagy még akad kérdésed, küld el nekem! 😉

 

 

Nekem nem ezt mondták kiskoromban…..

Nem szoktam ilyen szélsőséget tartalmat megosztani, de ez a videó nagyon sziven ütött.

Először nem mertem végig nézni, de belevágtam.
Bőgve, zokogva, dühösen és kiábrándultan, de végignéztem.

Egy jó ideje próbálok változtatni az életmódomon, hogy minden olyan terméket, ételt, szólakozást… vagyis mindent kizárjak az életemből, ami ezt segíti elő. Igyekszem tájékoztatni, kedvességgel és türelemmel az ismerőseimet is. De most, ahogy végignéztem a videót, ismét elfogott a keserűség.

Mérhetetlen dühöt érzek. Újra és újra ugyan azért, ahányszor előkerül a téma, hogy “miért nem akarok húst enni?”.

Mert nekem ezt kiskoromban senki sem mondta.
Soha senki sem mondta, hogy a boci nem mosolyogva adja a tejet, mint a reklámban. És nem is úgy, ahogy mi falun szokva voltunk hozzá.
Hogy a tehén csak akkor ad tejet, ha borja van, és csak annyit vesznek eltőle, hogy szép egészséges borja legyen, és sokáig tartják a tejéért.

Dühös vagyok, és mérhetetlenül kiábrándult és szomorú, hogy csak pár évvel ezelőtt hívták fel rá a figyelmem.

Mert egy álomvilágban élünk, színes reklámokban hazudnak nekünk és elhisszük.
Elhittem.
Elhittem azt is, hogy az angóra fonal jó. Finom, puha.
És elhitettem magammal, hogy nincs semmi baj, mert biztosan mindenki szereti az állatokat.

Nálunk ismerősöknek van otthon angóra nyuszi. Szeretik, gondozzák, és a gondos fésülgetés után, (amit a nyuszi nagyon szeret) nekünk szokták adni a kifésült szőrt. Ezt pedig táborozó gyerekekkel szoktuk megfonni kézzel, fonalnak.

És dühös vagyok, mert évekig elhittem, hogy biztosan az iparban is így működik.
Vagyis inkább nem gondoltam bele, hogy hogyan működik, mert nem ígynőttem fel, és sokáig senki sem mondta el.

És dühös vagyok magamra, és mindenkire, dühös vagyok a gazdaságra és a pénzéhes emberekre.
Azt hiszem, csak azokra nem tudok dühös lenni, akik még nem tudják, akikhez még nem jutott el.
Mert ők sem így tanulták, sohasem látták és sohasem gondolták volna ezt.
Mindazt, ami most történik.

Amikor én gyerek voltam nekem ezt senki sem mondta.
És most nem tudom, hogy ha lesz gyerekem, hogyan fogom elmondani, vagy nem elmondani, hogy miért nem iszunk tejet a boltból, vagy miért nem veszünk sonkát.

Látom a híreket, hogy valami megmozdult, hogy egyre többen próbálnak minél kevesebb szenvedést okozni a bolygónak és az állatoknak.
És mozdul.
Lassan, de mozdul.
Azt hiszem jelenleg ti/ők tarjátok bennem a lelket!

!!!!!!!!!!!!!!!!
Kérlek a videót csak akkor nézd meg, ha úgy érzed, hogy felkészültél rá.
Ne nézd meg, ha szeretnéd a mindennapjaidat ugyan úgy élni, gondtalanul és lelkiismeret furdalás nélkül.
Ne nézd meg, ha nem akarsz kiábrándulni abból, amiben eddig éltél.
És legfőképp akkor ne nézdmeg, ha nem bírod a vér látványát és a halált.
!!!!!!!!!!!!!!!!!

Megnézni ajánlott minden olyan embernek, aki eddig nem értette, hogy miért igyekszem ennek a támogatása nélkül élni a mindennapjaimat.
Azoknak, akiket érdekel, hogy mit esznek és az honnan kerül elő.
Vagy annak, aki eddig nem tudott mivel érvelni mások számára, mert csak hallott róla, vagy olvasott róla, de még nem látta.

És mégegyszer:
Csak saját feleősségre nézd meg a videót!

Ugyan így átszövi a mindennapjaimat, hogy gyerekkoromban nem mondták, hogy a globális felmelegedés a mindennapjaink része lesz felnőttkorunkban. Mert ők sem tudták, de nem erről meséltek.
És hihetetlen félelemmel és keserűséggel tölt el, hogy nem tudom mit hoz a jövő, és nem tudom, hogy lesz e egyáltalán élhető jövő.

Simonka – a mi apró szeretetgombócunk

Meogsztok veletek egy apró történetet egy apró lényről.

Három éve találtunk egy egeret a Lövölde térnél.
Apró kis fehér pompomnak nézett ki.
Csak ott ült, nem szald el.
Szegénykém azt sem udta, hogy hol van.
Az utcai egerek már egészen kis korukban megtanulják, hogyan kell elbújni és észrevétlennek lenni,
de ő csak ült ott hófehéren, megszeppenve.
Gondoltam, valaki biztosan vitte haza kígyó kajának vagy ilyesmi.

Amikor felvettem, zokszó nélkül felült a tenyeremre,
körbeszimatolt, kinyújtózott, majd leült a tenyeremre.
Látszólag teljesen megnyugodott és már nem egy kis gubóként húzta össze magát.
Ott ült a tenyeremben és elkezdte tisztogatni a pofikáját.

Azonnal szereztünk neki egy papírdobozt, amiben kényelmesen haza tudjuk vinni.
Az etét még egy nagy befőttesüvegben töltötte, amit berendeztünk neki,
de már mentek a telefonok, hogy kinek van régi ketrece.
Hát másnapra az egyik barátnőmtől akkor egérpalotát szerztünk neki, mint a Bukingham palota.
Emelettel, futókerékkel, szaladgáló-mászókával.
Ahogy beletettük, rögtön körbeszaladt, megnézett mindent.
Ismerős volt neki a közeg.

Este megmutattam a cicámnak, Mumusnak.
Azt kell tudni róla, hogy egy nagy tudós macska, de nem éppen egy igazi macska.
Mindent megfigyel, megtanul, de nem hajlandó játszani.
Általában én jobban szeretnék játszani vele, mint ő vele.
Se labda, se toll, se madzag nem köti le hosszan.
Hát megmutatam neki.
Ő pedig csak ült a ketrec mellett, megszagolgatta, majd lefeküdt a ketrec mellé.
Nem igazán tekintette ételnek, így meg is nyugodtam.

Hát innentől velünk élt egy egérke.
Simonkának hívtuk. (Szimon, nem Szájmon 😀 )
Teltek a napok, hónapok és szépen nőtt, jól érezte magát, és megtanulta a nevét, meg egy két szót.
Ha ondtuk neki, hogy fussál Simonka, fussál, beszaladt a kerékbe, futott egy kicsit, majd kijöt kérni a jutifalatot.
Mumussal is jól kijöttek. A cica felült néha a ketrec mellé, az egérke odaszaladt, összeszimatoltak.
Mumus néha a farkát is odalógatta a ketrecmellé, Simonka ilyenkor elkezte tisztogatni, majdhogy nem fésülgetni.

Hát két éve ilyenkor búcsúztunk el tőle.
Egy évet élt, pedig még élhetett volna.
Meglepő, de még mindig hiányzik, amikor eszembe jut.
Pedig mondhatnátok, hogy csak egy egér volt.

Két éve ilyenkor az egyik reggel nem akart elkelni.
Nem jött kérni a szokásos jutifalit, nem jött elő a nevére.
Nyúzottnak nézett ki.
Meg is beszéltük, hogy ha nem lesz jobban mire hazamegyünk, akkor keresünk neki valami dokit, aki egérkével is hajlandó foglalkozni.
Ahogy hazaértem az volt az első, hogy megnézzem, hogy van.
A futókerékben feküdt. Ahogy meghallotta a hangom felemelte a fejét, de ezen kívül nem mozdult.
Elővettem egy puha rongyot és kivettem őt. Szépen, lassan, óvatosan.
Csipás volt, hagyta hogy óvatosan kitisztítsam neki.
Megszagolta a kezem, azátn begömbölyödött a tenyeremben lévő puha rongyba.
Nem kérte a vizet, nem kérte az ennivalót.
Ott pihegett a kezemben.
Még próbáltam, hátha kér enni,inni.
Simogattam a buksiját.
De csak ült a kezemben, a kezemhez dugta a kis orrát.

Már elhatároztuk, hogy visszük a dokihoz, próba szerencse.
Nagyjából tíz oerce lehetett a kezemben, amikor ugrott egyet.
Inkább olyan volt, mintha megrázkódna.
Megsimogattam, de látszott, hogy valami baj van.
Leterítettem a kezemből óvatosan a ronggyal együtt.
Összegörnyedt, rángatózott.
Láttam, hogy fáj neki. Tehetetlennek éreztem magam.
Láttam, ahogy már nem lélegzik és a pici szíve is abbahagyta a dobogást.
Nem volt 5 másodperc az egész, fel sem tudtam fogni.
Kitört belőlem a zokogás és csak ültem felette.
Megvárt engem. Nagyon szerettem,azt hiszem ő is szeretett minket.
Kicsi édesem. Annyira sajnálom.

Most ahogy írom, most is potyog a könnyem.
Hihetetlen, hogy egy ilyen apró kis lényt mennyire meg tud szeretni az ember.
Hogy mennyire a hétköznapjai részévé válik, hogy reggel, este foglalkozol vele.
Eddig még sohasem láttam kihunyni az életet egy olyan lényben, akit szeretek.

Becsuktam a kicsi szemét.
Amikor már abba tudtam hagyni a zokogást és valami szelídebb könnypotyogtatássá szelídült,
megnéztük a hasát. Valami baja volt neki belül. Valami kiszakadt, kidurrant, vagy megnőtt.
Egészen addig a napig életvidám volt és nem látszottrajta semmi.
Kék rongyocskába tettük, mintha csak aludna.

És csak az járt a fejemben, hogy legalább ott voltam vele.
Nem volt egyedül.
Még aznap este eltemettük.
Kis szivecskés papírdobozt kapott.
Emlékszem, hogy a kis dobozba úgy helyeztem be, mintha még élne.
Nagyon lassan és óvatosan.
Beültünk az autóba.
Végig úgy fogtam a dobozkát, mintha valami nagyon törékeny lenne.
Azt hiszem még akkor sem igazán akarta felfogni az agyam, hogy mi történt.

Hát eltemettük.
Picit mégácsorogtunk ott.
Sírtam, álltunk, aztán csendben haza mentünk.
Minden évben legalább egyszer elmegyünk arra, és kötünk egy laza masnit a fára, ott ahova temettük.

Furcsa. Mert fájt. Pedig egy évet volt csak velünk.
És milyen kis pici volt. Azt hiszem szeretett engem.
Talált egérke volt. Dobozban jött és dobozban hagyott el minket.
Jó dolga volt. Finomatak kapott és saját birodalma volt.
Boldog egérke volt.
Még mindig emlékszem, ahogy előszaladt, amikor meghallotta nevét.
Emlékszem, ahogy megszagolgatta az ujjam, majd feltámaszkodott a rácsra,
mert ő valami kaját várt az ujjam helyett.
Emlékszem, ahogy futot amikor mondtuk, hogy fussál Simonka.
És szaladt a kis kerekében, feltartott farkincával produkálta magát.
Szerette a hajam. Megpiszkálni, megszagolni, megfésülni.
És szerette a finom falatokat.

Az érdekes az, hogy mennyire megszerettem. Nem gondoltam volna ez előtt.
A gyász fázisok ugyan úgy végigmentek rajtam, mint amikor rokon halt meg.
Azt hiszem nem hiába mondják, hogy a szeretet a legerősebb a világon.

Azt hiszem azért fájt, mert azt hittem még van kétéve velünk, hogy öreg egérkeként kell majd csak búcsúzni tőle.

Remélem tényleg nagyon boldog élete volt.