ECOSIA – A környezet barát kereső


Ültess igazi fákat pár kattintással!

Sajnos csak nem rég jött velem szembe az Ecosia, ami egy keresőoldal.
Hihetetlenül becsülendő feladatot vállaltak magukra.
Mégpedig azt, hogy a profitjunak legalább 80 százalékát fák ültetésére fordítják, méghozzá ott, ahol a legnagyobb a baj: Afrikában, Burkina Faso-ban.

Nem minden nap tud az ember eljárni szemetet szedni, vagy teljesen hulladékmentesen élni. Törekedni lehet rá, de valjuk be, hogy nem egyszerű, ha a munkahely, vagy más okok ezt nehezítik.
Viszont nagyszerű, hogy már olyan eszközök is elérhetőek a mindenapokban, amivel egy átlagos napomon is tudok segíteni egy kicsit.
Az ECOSIA ezért jött létre.
Már internetezéssel is tehetünk a Föld zöldebb jövőéért 🌎
Minden egyes kereséssel hozzásegítjük őket, hogy zöldebbé tegyék a bolygónkat. 🌳 

Aminek igazán örülök, hogy már több, mint 7 millió felhasználójuk van és több, mint 58 millió elültetett fát köszönhetünk nekik!  (2019-as adatok szerint)

Az Ecosia-t könnyű használni, ugyan olyan mint a Google.
Az irodai munkában használva is hozzá tudok járulni egy kicsit a szebb jövőhöz.

Azoknak akik naphosszat a gépük előtt ülnek, lehetőséget nyújt, hogy hétköznapi szokásaik megváltoztatása nélkül vegyék ki a részüket a környezetvédelemben.

Hogy isműködik ez?
Ugyan úgy, mint a Google, vagy más keresőoldal, a hiredetésekből és reklámokból szerzi a bevételét.
Az internetes kereséseink – a közéjük tűzött reklámokon, valamint a találati helyek rangsorolásán keresztül – mindenképpen pénzt termelnek a keresőcégnek.

Utána néztem tüzetesen, és az Ecosiával biztosak lehetünk benne, hogy a keresésekből befolyt pénzösszeg 80 százaléka jó célra fordul.
“Föld harcosokként” a Microsoft és a Google elől vesszünk így el egy kis pénzt, ami az Ecosián keresztül a Földhöz jut vissza, akinek manapság óriási szüksége van a támogatásunkra.

Az Ecosia teljes pénzügyi nyilvánosságot vállal, a faültetési adományokról szóló nyilatkozatokat bárki letöltheti az Ecosia Dropbox-fiókjából.

Az Ecosiát, gyorsan és könnyen hozzá lehet adni a keresőhöz, rögtön a kezdőoldaukon. Ezt pár kattintással én már meg is tettem.

2009-es indulása óta összesen 57 764 698  fát ültettek (2019.05.15.-ös adat) az Ecosia adományaiból, ami melengeti a szívemet.
Egészen addig, amíg bele nem gondolok újra, hogy ezt a nagy számot beleszámolva is, a Föld fái rohamos mértékben tűnnek el az emberi beavatkozás miatt.

Percenként 48 nagy focipálya méretű erdőterületet vágnak tarra, ami évente több, mint 150 000 négyzetkilométert jelent és megsem tudom mondani hány fát. Ez évente egy picit kisebb területet jelent, mint Magyarország.

Csak buzdítani tudnálak téged!
Tégy a környezetért, próbálj fenntartható lenni, akkor is, ha soha sem éred el teljesen a Zero waste-t.
Építsd be a mindennapjaidba az Újrahasznosítást,  hogy ne kelljen az unokáinknak hazudnunk, hogy “Mi mindent megtettünk…”

Menstruációs kehely – Az meg mi a fene?

Pár éve már találkoztam a menstruációs kehellyel.

Akkor azt gondoltam hogy
“Mi van? Ezeknek elmentek otthonról! Mi ez a hülyeség?” 

Aztán ahogy egyre többször jött szembe, a “Zero Waste”, úgy jöttek szembe a mosható betétek és társai.

Motoszkált a gondolat, hogy mi van ha ez mégis valami “korszakalkotó megoldás”?

Ahogy egyre jobban kezdtem odafigyelni magamra,
az egészségemre és a környezetre is, találtam egy youtube csatornát.

Ez itt nem reklám, csak ajánló! 😊

Ez a Hormonmentes Jankától. Olyan dolgokról beszél, amiről minden nőnek tudnia kéne. Olyan “tabukat” feszeget, amiknek nem szabadna tabunak lennie, így rögtön megszerettem!

Általában a női ismerőseimmel való beszélgetések kapcsán rá szoktam döbbenni,
hogy így is többet tudok az átlagnál az ilyen kényes témákról,
de Janka tudott újat és hasznosat tanítani nekem.

Aztán megnéztem Janka (akkor épp új) videóját a erről a kehelyről.

Nem akarom leírni a működését, sem tukmálni,
hogy márpedig ez jó és mindenkinek ez kell.

Nézzétek meg a videót ha érdekel.  Janka nagyszerűen elmondja a lényeget!

Én csak arról számolnék be, hogy nekem milyen
tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban.

Szóval a sok gondolkodás és nézelődés után eldöntöttem,
hogy 
lehet hogy kipróbálom. 😀

Janka videója viszont megerősített abban, hogy ne csak “lehet, hogy kiróbálom” legyen ebből.

Számoltam egyet:
Egy hónap egy csomag betét. Durván. Plussz, minusz.
Az kb 600 Ft. Egy évre az már 7 – 8 ezer Ft.
Szóval egy éves betétadag árából lehet venni egy ilyen kelyhet.

Gondolkodtam, megvettem, aztán csak nézegettem egy ideig és szoktam a gondolatot.
Elvégre lassan két évtizede havi rutin a betét.

Most pedig az első két nap élményéről számolnék be röviden, pironkodva, szégyellősen.  😊😊

De úgy gondolom, hogy a nőknek (a nőkkel) beszélniük kell erről. 😁

A fertőtlenítés lépés könnyen ment, Janka videójában erről részletesen tájékozódhattok.

Az első nap azért nagyon szkeptikusan és óvatosan még egy betétet is mellékeltem, de a meglepő tapasztalat az volt, hogy 12 órán át tökéletesen működött.

A felhelyezéssel volt némi fennakadás. Először az jutott eszembe, hogy mégis hogy a frászkarikába működik ez az izé, és mit és hogyan kéne?

De aztán csak sikerült.

Hölgyeim, aki tampont használ rendszeresen, annak nagy előnye van ebben! 😀

Második nap már a felhelyezés is könnyebben ment, jobban fogalmazva kevésbé (aú) kellemetlenül.

A “levétel/kivétel” pedig meglepően könnyen ment.
Nem részletezem miért, de elsőre zuhany alatt tessék próbálkozni!

Második napon vagyok túl. 

Nem szivárog, légmentesen zár, nem kényelmetlen.
Sőtt nem is érezni, hogy létezik. Vagy hogy ott van, ahol…

A mai napot azzal a nagyszerű érzéssel záratam, hogy inentől nincs tabu! 
Nincs többé kihagyott wellness, nincs kihagyott uszoda!
Bármilyen túrára el tudok menni a “hagyjálbékén” napokon is!
Nincstöbbé cikis betét vagy tamponcsere napközben.

De a legfontosabb dolog! Minden nő életében előfordult már (vagy elő fog), hogy bizony nem számít a rutin, az odafigyelés. A rohanó élet, a “csak még egy kérdés” úton a mosdó felé, vagy bármi miatt bizony félremaszatol vagy félre folyik.
(És ha nincs szerencséje az embernek, pont akkor van rajta világos ruha, stb. Stb. )
Azt hiszem ezt a problémát nem kell ecsetelni.

Most épp fellelkesültem! Nem csak elégedett vagyok, de valami felemelő plussz szabadságot is érzek! 😀 😀

Vicces, de két nap után egyszerűen nem értem,
hogy eddig ezt miért nem találta fel valaki?
Vagy hogy eddig miért nem használtam ezt! 😊