Életemben nem féltem ennyire

Pénteken műtötték a cicám. Mumusnak hívják és 14 éves.

14 éve velem van. Igazi családtag.

A tavalyi betegséget leszámítva nagyon “fiatalos”, mozgékony és életvidámcicáról van szó.
Tavaly diagnosztizálták emlődaganattal, és minden megtettünk, hogy meggyógyuljon.

Tavaly év elején sajnos egy olyan doktor műtötte, aki nem igazán volt elhivatott (nem írnék nevet, csak ha kéritek privátban), így komoly komplikációk léptek fel a műtét után.

Egy másik doktorhoz, vagyis állatklinikához fordultunk (Őket szívesen megírom, mert nagyon jók! : Juhász Tamás Kisállatrendelő). Ők segítettek a hosszú felépülésben.
Sajnos kiderült, hogy a cicát újra kell műteni, így megint egy hosszú időszak kezdődött, fel kellett készíteni a cica szervezetét a műtétre.

Az altatás volt nagy kockázat, de egy hónapja már jobb vérképe volt a cicának, mint nekem 🙂

A műtétre most pénteken került sor. Nagyon izgultam.
Előtte azt hittem, hogy erős tudok lenni, de aznap minden kiesett a kezemből, és fáztam, mint amikor lázam van.
El sem tudom képzelni, hogy ha gyerekem lesz mennyire fogok izgulni ilyen esetben.

Minden anyuka előtt le a kalappal, aki átment hasonlón a gyerekével.

A sztori végül is happy end. A doktor nagyon precízen járt el, és a cicu most lábadozik. Jó van és jól viselte a műtétet.
Nagyon féltem, hogy elveszítem. És eddig úgy isten igazából soha sem gondoltam bele, hogy mi lesz, ha már nem lesz. Vagy ha lesz nem anyu, a cicám, a párom, a mamám.

Még soha senkit sem veszítettem el, aki ennyire közel állt hozzám, és ezért igazán szerencsésnek érzem magam.